Pályázat
Látogatók
(Végh József helytörténeti kutató "Werbőczy István faluja: Alsópetény" című írása alapján - 3. rész)
A moysfalvi Gyurcsányi család
Trencsény vármegyéből származnak, s idővel Nógrádban és Bars vármegyében is birtokokat szereztek. Gyurcsányi Imre, az aranysarkantyús vitéz, Mária Teréziától újabb adományokat is kapott. Fia, Ignác érkezett Alsópeténybe. Az ő felesége állíttatta, a Magyarország történetében is ritka építményt, a Werbőczy gúlát. Fiuk, József 1806 és 1811 között Nógrád vármegye főszolgabírája volt. A kihalóban lévő család utolsó férfitagja, Gyurcsányi Gábor jelentős szerepet játszott megyénk életében. Előbb, mint a vármegye helyettes-, majd 1828 és 1832 között első alispánja tevékenykedett. Megválasztották királyi tábla ülnökéül, majd később altárnokká és a kétszemélyes tábla ülnökévé is. Vármegyénkben az 1817. évi választások során a vallási hovatartozás szerint különültek el az érdekcsoportok, ám
végül a református Gyürky Pál került ki az összecsapásból másodalispánként győztesen. A Kolomperia néven megalakult titkos társaság azonban Gyurcsányi Gábort szerette volna a helyében látni. Ha valaki közéjük akart állni, azzal Sréter János főkolompos „valamiféle szőrt csókoltatott meg”, de ez a bolondos felavatási szertartás nem jelentett különösebb elkötelezettséget. Mikor Bécsben hírét vették az. összeesküvésnek, nagy ijedelem támadt, gondolván, hogy nagyobb politikai hatása lehet.
Bár 1818-ban Gyürkyt első alispánná választották, az egyébként ártalmatlan társaság elérte a célját, hiszen Gyurcsányi másodalispán lett. Kettejük harca tovább éleződött, mikor az uralkodó 1821-ben a katonai költségek fedezésére újabb adókat akart kivetni.
A vármegye a rendelet végrehajtása ellen foglalt állást. Az egymásután küldött királyi biztosok és a Gyurcsányit is maguknak megnyerő rendek között éles ellentét bontakozott ki, s csak erőszakkal győzhetett az uralkodói érdek. Az alsópetényi földbirtokos az 1822-23. évi vármegyei ellenállás alkalmából ismét főszerephez jutott. Az országgyűlésben felszólalva védte a nemesek érdekeit. Gyürky távozása után közfelkiáltással első alispánná választották. Gyurcsányi, valamint barátja és országgy?lési képvisel?társa, Prónay kezdeményezésére alakult meg a Nógrádi Nemzeti Intézet, az a kultúrintézmény, amely a ‘honi nyelv és nemzetiség terjesztésére’ alapíttatott, s mely célul tűzte ki a népműveltség és a népjóléti tevékenység támogatását.
A kripta felett áll a nevezetes Werbőczy-emlékmű, melyet Gyurcsányi Ignácné állíttatott I791-ben. Mocsáry írja róla: “megjegyzésre méltó, hogy ama’ mindenek előtt esmeretes Verbőtzi István, a’ Magyar ég alatt el nem felejthető törvény-írónk itten találá fel tsendes pihenő helyét, mellynek nagyobb emlékezete’ okáért egy márvány-kőre illy felírás tétetett:
Leges hic Patriae scripsit Verbőtzius olim,
Lex manet, at cecidit scriptor, et ipsa Domus.
Rudera nunc arcis rursus tolluntur in altum,
Paci, non Liti, Saxa datura locum.
Hic ponam curis finem, hic cum stirpe quiescam,
Spes vana hic solvat, spes mihi sola Deus.
TheresIa BLasko VICs VIDVa IgnatII GyVrCsanyI,
PIIs gentIs s Vae ManIbus pos Vit.”
A háromoldalú gúlába illesztett emléktábla latin szövege az alábbi:
A haza e törvényeit egykoron Werbőczy írta,
A törvény megmarad, de meghalt az írója, és maga a Ház.
Most a vár düledezett falait újra felállítják,
A Kőépület nem a civakodásnak, hanem a békének szándékozik helyet adni.
Itt fejezem be a gondoskodást, itt nyugodjak családommal,
Itt hagy el a meddő remény, egyedüli reményem az Isten.
Blaskovics Terézia Gyurcsányi Ignác özvegye,
Saját nemzetsége jótékony kezeivel állította.
(fordította Somfai István)
Az alsópetényiek még emlékeznek az emlékmű 1933-beli rendbetétel utáni ünnepségre.
A váci püspök szentelte fel akkor újra, de népes vendégsereget fogadott szinte az egész országból a báró és a gróf
is, kik a leventék sorfala közt vonultak el az emlékműhöz. Az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület évi 30 pengő erejéig
magára vállalta az emlékmű rendben tartásának költségeit. A főúttól a templomig vezető útszakaszt ekkor nevezték el
Werbőczy útnak.
Családja ősrégi Ugocsa megyei család, melynek eredeti neve Kerepeczi volt, de miután 1429-ben megszerezték a verbőci birtokot a Hunt- Pázmány nemzetségből származó Zovárdffyaktól, kezdték használni a tekintélyesebb Werbőczy
nevet.
Legnevezetesebb tagja, Werbőczy István már valószínűleg Verbőcön született 1458 táján. Nagyapja Luxemburgi
Zsigmond asztalnoka volt. Apja Werbőczy Osvát, anyja Deák Apollónia. Felsőbb tanulmányait a Mátyás király és Vitéz
János által alapított pozsonyi Istropolitana Akadémián, a krakkói egyetemen és Olaszországban végezte.
Kiváló latin, görög és német nyelvtudását egy hazai dómiskolában szerezte. Hosszú, viszontagságos életútja során
része volt hatalmas elismerésekben, gazdagságban, de számkivetettségben és bukásban is. Munkája - a hagyomány szerint Alsópetényben írt Hármaskönyv - 450 éven át a nemesség bibliája volt, melynek szerzőjét nemzeti hősként ünnepelték. A szocialista történetírás megbélyegezte, s a magyar nép főellenségeként tartotta számon.
Báthory István segítségével 1483-ban konzervátorként, azaz levéltárosként az udvarhoz került. 1492-ben már a
királyi kúria jegyzőjeként tevékenykedett, s emellett Szobi Mihály jegyzőségét is vezette, ki már 1498-ban ajándékozott
neki néhány nógrádi birtokrészt. Ezzel megkezdődött a Werbőczy birtok végeláthatatlan gyarapodása. Mint a birtokpereknél közreműködő szakértő, keserítette meg a perben állók életét, majd ő kaparintotta meg a kérdéses birtokokat. Feleségül vette Szobi Mihály leányát. Apósa az erősebb rokonsági kötelék érdekében adoptálta is, azaz fiává fogadta. Együtt aztán hatalmas birtokot harácsoltak össze. Éppen ő, aki a köznemesség elsőszámú szószólója volt, ő terjeszkedett ily módon főként köznemesi családok rovására. Korlátlan ura volt Nógrádnak, hiszen csak e megyében, Alsópetényen kívül még Bujákon, Csesztvén, Cereden, Kisbágyonban, Kutasón, Medveshidegkúton, Nagylócon, Nőtincsen, Óbáston, Ősagárdon és Szentén volt birtoka.
1500-ban a nemesség panaszait hangoztatta az országgyűlésben, tekintélyt szerezve ezzel, őt a királyi tanács nemesi ülnökévé választották. 1502-ben az országbíró ítélőmestere, s ezzel együtt az erdélyi vajda bírói helyettese lett. II. Ulászló király ezért őt bízta meg “az ország minden jogainak, törvényeinek egybeszedésévei, címekre és fejezetekre
osztásával”. A Tripartitum a Dózsa-féle parasztfelkelés évében, 1514-ben készült el.
Ulászló halála után, II. Lajos került trónra, ki mellett Werbőczy királyi személynöki tisztet töltött be. Ezt a magas beosztást is újabb birtokok megszerzésére használta fel. Több alkalommal járt külföldön, delegációk élén, hogy a török elleni összefogásra hívja fel a figyelmet. Politikusként nem ért el jelentős sikereket. Tárgyalásait ballépések, sikertelenség, túlzott hiszékenység, megfontolatlanság jellemezte. Latin tudása ellenére magyarul tartott szónoklatot a velencei tanácsnak, Luther Mártont valósággal lerohanta, azt remélvén, hogy a nagy reformátor nézeteit meg tudja változtatni, de idehaza is előfordult, hogy rosszul taktikázva a vesztes fél oldalára állt.
Hatásos szónoklatai viszont növelték népszerűségét, s ezért az 1525. évben az ország legfőbb világi méltóságára, a nádorságra emelték. A köznemesi célokat támogató nádor azonban szálka volt a főnemesség szemében. Hatalmát így
rövid ideig élvezhette, hiszen a főnemesi reakció 1526-ban megfosztotta nádori rangjától, sőt Szobi Mihállyal együtt ki is közösítették. Valószínűleg a számkivetettségnek köszönhette az életét, mert így a mohácsi csatát a felsőmagyarországi Dobronyára visszavonulva vészelhette át.
A kettős királyválasztás után, az alkalmatlan király, Szapolyai János oldalára állt, ki kancellárjává, tanácsnokává nevezte ki, sőt még az a megtiszteltetés is érte, hogy a királya fia gyámjául is őt kérte fel. Szapolyai János vereséget szenvedett a főurak által megválasztott Habsburg Ferdinándtól. Werbőczy az emigrációba is követte urát. Életét a török által elfoglalt Budán fejezte be, hol a nyolcvanadik életéve elmúltával a török által leigázott lakosság fölötti judex volt, napidíjas bíró, afféle keresztény kádi. Az egykor országnyi birtokkal és hatalommal, népszerűséggel rendelkező államférfi apró-cseprő ügyek intézőjeként hunyt el 1541-ben egy dühkitörése következményeként.
Három házasságából egy fia született, Werbőczy Imre; ki apja ősellensége, Habsburg Ferdinánd oldalára állt, s később Tolna vármegye főispánja lett.
Milyen ember is volt tehát Werbőczy István? Egész élete tele van ellentmondásokkal. Művelt, sok nyelvet beszélő jogtudós, törtető hivatalnok, a mindenkori rendszer kiszolgálója, koncepciós perek végrehajtója, aki ugyanakkor mecénásként támogatta a nagy humanista Janus Pannónius elégiáinak kiadását. Kisstílű pénzügyi tranzakciók végrehajtója, ki az ország legmagasabb posztját, a nádorságot is elérte. Életét külön kell választanunk híressé lett kézikönyvétől, mely egy szigorú következetességgel megírt nemesi védőbeszéd.
Az alsópetényi hagyományban Werbőczy a kíméletlen, gonosz földbirtokosként szerepel. Talán ma már ki sem lehet nyomozni, hogy ez az emlékezetben honnan származik. Lehetséges, hogy csak a legutóbbi évtizedek terméke, mikor Werbőczy a legfőbb népnyúzónak volt kikiáltva. Az is lehetséges azért, hogy a történet valóban évszázadokra nyúlik vissza: Történt egyszer, hogy a kastélyát építők közül az egyik munkás nem köszöntötte őt a rangjának kijáró tisztelettel. A földesúr ezen annyira felbosszankodott, hogy puskáját felkapva lelőtte a kőművest a falhoz állított állványról.
A Jeszenszky család
A Turóc vármegyéből, a Divék nemzetségből származó ősi család tagjaként nagyjeszeni Jeszenszky Miklós költözött 1740 táján Alsópeténybe. Fiai közül Sándor a Beleznay-féle lovasezredben őrmester, István a Bethlen gyalogezred hadnagya volt. István építtette újjá az alsópetényi templomot. Valószínűleg a család állította ezt a szerény emléket, melyet a parkban találunk, s amelyen a következő felirat található: “Szeretett Atyánk emlékére István, Gábor, Lenke, Sándor”, s az évszám: 1806. Békés és Pest vármegyébe való költözésük után érkezett a Somogyi család.
A Somogyi család
A család történetéről tudjuk, hogy Somogyi István 1642-ben nyert címeres nemeslevelet, melyet Péter 1734-ben a nemesi vizsgálaton felmutatott. Nógrád-vármegyében 1803-ban hirdette ki nemességét. Somogyi Zoltán nógrádi járási főszolgabíróvolt (megh. 1882). Az alsópetényi kastélyuk építését a legtöbb forrás - egymásra hivatkozva -1820-ra teszi, ám a valóságban minden bizonnyal korábban elkészült, hiszen már Mocsárynál ezt olvashatjuk az 1820-ban megjelent könyvében: “Ez alatt a’ Jászok Kapitánjának, Somogyi Antalnak ékes úri lakhelye, szükséges és hasznos épületekkel körülvéve ékesíti ezen falut, mely egy keskeny völgyben fekszik.” A Hild József kúriáinak stílusában épülő, egyszintes, palával fedett klasszicista kastélyukat a Gyurcsányi családba beházasodó Andreánszky Sándor vásárolta meg.
A báró liptószentandrási Andreánszky család
Liptó vármegye legrégibb családjainak egyike. Már az 1200-as években találkozhatunk velük az oklevelek tanúsága szerint. Első kimutatható őse Hauk Polku, 1230 táján élt. A család örökös főrendiházi tagsággal bírt. A liptószentandrási előnevet és birtokadományt 1578-ban, osztrák bárói rangot 1802-ben, magyar bárói címet 1875-ben kapott. Az évszázadok során az Andreánszkyak legtöbbje a kincstárt szolgálta, de a XVIII. század második felétől kezdődően feltűnően sok tagja foglalt el jelentős szerepet a magyar bányászat történetében.
A család legjelesebb tagja az ifjabb Andreánszky Gábor volt
1895. aug. 1-én született Alsópetényben. A háború miatti megszakítással a budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányokat Tuzson János akadémikus tanítványaként. 1922-ben avatták bölcsészdoktorrá. Nagy hatással volt reá egy, a professzorával, 1914-ben a Fogarasi havasokban tett gyűjtőút. Az első világháborúban az olasz és az orosz fronton is harcolt. 1918-ban olasz fogságba esett. Később a professzor által alapított Növényrendszertani Tanszéken lett tanársegéd, majd 1929-ben a tudományegyetem magántanárává habilitálták. 1942-ben lett a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, majd 1945-tól a tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének egyetemi tanára. 1952-ben visszahelyezték a múzeumba és ott működött haláláig.
Kutatásai során elsősorban a harmadidőszaki flórákat tanulmányozta. Ennek érdekében járt vizsgálatokat végezni a Földközi tenger környékén, Szicíliában, Szardínián, az Appeninekben, Észak-Afrikában, de tanulmányozta az Alpok és a Kárpátok növényvilágát is. Foglakozott az erdők fejlődéstörténetével és az éghajlatváltozás növénytakaróra való hatásával. Ősnövénytani írásai, monográfiái tették őt ismertté szakmai körökben. Ősnövénytan című kézikönyvében összefoglalta a növényi élet történetét és a korai növénymaradványokra vonatkozó ismereteket. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. Akadémiai osztálytitkárként létre hozta az Acta Biologia című folyóiratot. Akadémiai tagságát 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, ám 1982-ben rendes tagságát posztumusz helyreállították. Fő művei: Ősnövénytan (Bp. 1954), Die Flora der Sarmatischen Stufe in Ungarn (Bp. 1959), On the Upper Oligocene Flora of Hungary (Bp. 1966) Budapesten halt meg 1967. november 20-án.
Tótprónai és blatniczai báró és nemes Prónay család
A család Túrócz vármegye legősibb családjai közé tartozik. Első ismert képviselője Rechk comes, ki 1279-ben kapta adományként Tót-Prónát. Fiai újabb adományokat nyertek III. Endrétől, a trónrakerülésében szerzett érdemeik elismeréseként. II. Mátyás és Mihály 1563-ban nemességmegerősítő címerlevelet kapott 1. Ferdinánd királytól. Prónay Pál 1725 és 1741 között Nógrád vármegye követe. Tőle származik a család bárói ága, kik elsősorban megyénkben tevékenykedtek. A család tagjai közül sokan viseltek a vármegye életében jelentős tisztet. Így köztük találjuk a századok során a vármegye tisztiügyészét és főjegyzőjét, táblabíráját és szolgabíróját, aljegyzőjét és országgyűlési képviselőjét. 1848-49-es szabadságharcban a család szinte valamennyi férfitagja nagy lelkesedéssel vett részt.
Prónay Mihály, az alsópetényi földbirtokos, ki addig is aktívan részt vállalt faluja vezetésében, 1906 április 23-án lett Nógrád vármegye főispánja. Felesége Batthány Felícia grófnő. A vármegye május 15-én tartott rendes közgyűlésén hódolatteljes tudomásul veszi kinevezését és előkészületeket tesz a beiktatására. A legnehezebb időszakban vállalta ezt a tisztet. Az előzményekhez tartozik, hogy első Ferencz József király nem az alkotmány szerint jogosult ellenzéknek adta meg a kormányalakítás lehetőségét, hanem báró Fehérváry Gézát, a testőrség volt parancsnokát nevezte ki miniszterelnöknek. A “darabont” kormányt Nógrád megye sem ismerte el. Megyei ellenállást szervezett és egy 55 fős alkotmányvédő bizottságot hozott létre. Tagjai közt találjuk az alsópetényi földbirtokosokat is.
Török Zoltán, a vármegye főispánja lemondott a tisztéről, ám az uralkodó által kinevezett gróf Brechtold Artúrt a megye nem ismerte el első emberéül. Mikor 1905 decemberében nyolcvan csendőr kíséretével érkezett Balassagyarmatra a megyeházára, ott zárt ajtók fogadták. Miután egy fegyvermesterrel kinyittatta az ajtót, az alispán feljelentette zártörés címén. Mikor végül 1906 januárjában a szinte teljesen üres közgyűlési teremben letette a hivatali esküt, a megyeházával szemben egy, a nevét viselő koporsót, s egy akasztófára felkötött kitömött rókát helyeztek el ellenzői.
Ilyen előzmény után Prónay “hódolatteljes” fogadása is még őszintébbnek, örömtelibbnek tűnik. Prónay, székfoglaló beszédében elmondta, hogy ő a főispáni állást nem kereste, s csak azért vállalta el, hogy a megyében béke legyen végre. “De biztatóan hatotta át a lelkem ugyanakkor az a tudat is, hogy a kitűzött magasztos czélok elérésében nem támaszkodom csupán csak gyarló egyéni erőmre, hanem támaszkodom oly férfiakra, a kikkel együttesen működve, szembeszállhatok minden nehézséggel. Értem ezalatt nemcsak a vármegye minden önzetlen fiát, kinek szívén fekszik megyéjének a sorsa, de ideszámítom elsősorban a kipróbált és harczokban megedzett tisztikart, melynek élén szolgálni büszkeséggel tölt el”
Borovszky így jellemzi őt 1911-ben megjelent monográfiájában: “Ígért igazságos, becsületes igyekezetet, s hogy ígéretét híven beváltotta, tanú rá az azóta teljes sikerben és zavartalan harmóniában lefolyt időszak”
Végh József írása a Börzsönyi Helikon közlésében nyomtatható formában itt megnyitható >
