Alsópetény

Alsópetény

A 672 lakosú szlovák nemzetiségű község a Nyugat-Cserhát festői völgyében, a 423 m magas Kőhegy lábánál fekszik. A település birtokosa 1507-től 1541-ig Werbőczy István volt, aki országbíróként itt írta a híres Hármaskönyvet (Tripartitumot), mellyel 1514-re készült el és évszázadokon át a nemesség jogforrása lett, hatása pedig egészen 1945-ig tartott. A falu híres szülötte báró Andreánszky Gábor, a neves botanikus, az MTA levelező tagja.

Az Alsópetényre érkezőket a Werbőczyre utaló "Hármaskönyvhöz" címzett jó hírű fogadó várja. Gótikus stílusú, XV. századi katolikus temploma mellett harangtorony áll, melyben 3 harang található. A Prónay-kastély barokk, 1750 körül épült. A templomdombot körbejárva régi szép kökeresztek jelzik, hogy itt volt az ősi temetkezési hely. A Gyurcsányi család kriptája és a kripta felett álló Werbőczy-emlékmű is a község látnivalói közé tartozik.
A település fontos eseménye a május végi és/vagy június eleji Gyermeknap, Falunap és halászléfőző verseny, mely évente megrendezésre kerül. Augusztus 20-hoz kapcsolódva pedig többnapos Szent István napi rendezvénysorozatot tartanak.

Alsópetény története

Végh József helytörténeti kutató "Werbőczy István faluja: Alsópetény" című írása alapján.

Kezdetektől a török hódoltságig

A község neve a Péter személynév korai alakjából, a Pete kicsinyítőképzős változatából származik. A határában egykoron álló földvár, melyet szláv eredetűnek tartanak, bizonyítja, hogy elődeink közkedvelt lakóhelyéül is szolgált a terület. Érdekességként megemlítjük, hogy a ma is a Földvári dőlő nevet viselő helyszínen a századunk harmincas éveiben egy körülbelül száz négyzetméteres rész annyira megsüllyedt, hogy a benne elt?n? fák koronája volt a föld színével egymagasságban. A helybeliek közül többen a földvárral hozták összefüggésbe, de lehet, hogy a környéken gyakori barlangrendszer egyik ága omlott be.

Első írásos említését egy 1268-ban keletkezett oklevélen találjuk. Az írás a két Petényt „Due ville Pethen” néven említi, kinek birtokosa már harmadik generáció óta, tehát már a tatárjárást megelőző időszakban is, a Csák nemzetség, melynek III. Ugrin nevezetű tagja a két Petényt 1268-ban és 1274-ben eladta a Zsadány nembeli Arnót fia, Dénes mesternek. A korra jellemző volt a királyi jóváhagyással való birtokvásárlás. Miután azonban III. Ugrin 1280-ban újra eladta a birtokot - ezúttal 1000 márkáért a Gyulazombor nembeli Szemerdi fia, Erdő ispánnak - kit a helység birtokosául hivatalosan be is iktattak - a két birtokos között húsz évig tartó perlekedés kezdődött. Erdő ispán, valamint Dénes mester úgy rendezték a váci káptalan előtt a köztük levő vitájukat, hogy Dénes mindkét falut átadja a birtoklevelekkel együtt Erdő ispánnak, 225 márka lefizetése fejében. Borovszky monográfiája szerint az eset fordítva történt, s Dénesnek kellett fizetnie, hogy régi adományosként a helység a birtokában maradhasson.

IV. (Kun) László király (1272-1290) a hozzá hű híveit túlzott méretekben ajándékozta meg, s ez gyakran szült elégedetlenséget az urak között, sőt országszerte lázadásokhoz, családok közötti háborúskodáshoz vezetett. A Cserhát déli oldalán lévő hívei közül 1277-ben az Alsó- és Felsőpetényben birtokos Csák nembeli Pósa fia, Ugrint, királyi főlovászmesterét, tárnokmesterré, azaz a királyi kincstár őrzőjévé nevezte ki. A csatározásoknak a tatárok 1285. évi váratlan betörése vetett véget, mely során a megye déli részét pusztították. A néhány hétig tartó öldöklésük után a király csapatai megfutamodásra késztették őket, ám szinte utána azonnal újból kitört a belső háború.

Az utolsó árpádházi király (III. András) halálával a tartományurak hatalma megerősödött. A déli országrészben az agg Ugrin tárnokmesteré volt a hatalom, aki hivatali pályafutását még IV. Béla alatt kezdte. Központja a Duna mellett, Ujlakon (a mai Ilakon) volt. Az utódlás tekintetében Károly Róbert volt legesélyesebb. A püspöki kar, a nádorok zöme és Csák Ugrin is őt támogatta. 1307-ben ünnepélyesen királlyá nyilvánították, ám viszonya hamarosan megromlott a tartományok első embereivel. Támasza csak Ugrin maradt, ki azonban 1311-ben meghalt.

A tatárjárás utáni évtizedeket az egyházak megerősödése is jellemezte. Ennek forrása nagyrészt az egyházi tized volt. Petény egyházi tizedét 1336-ban az esztergomi szentgyörgyi prépostság kapta meg. A kor kereskedelmét nagyban gátolta, hogy az ősi vámszedő helyeken kívül a földesurak is szedtek - olykor jogtalanul - vámot. Az e téren kialakult zűrzavar megszüntetése érdekében Zsigmond király, királyi biztosokat küldött ki.

Nógrád megyében Businczi György vizsgálta felül a vámokat. Jelentéséből megtudjuk, hogy bár Petény nem tartozott a vámoshelyek közé, mégis a fontos kereskedelmi útvonalak mentén, feküdt. A vámfizetés alól ugyanis bonyolult kivételek voltak. Így például nem fizettek Agárdon vámot azok, akik a Nagyvadkert - Bánk -Petény irány felől érkezve Gután, Nógrádon vagy Tolmácson keresztül mentek árujukkal Vác felé tovább.

A helységet a XV. század elején az Alsópetényiek birtokolták, ám a család kihalása után visszaszállt a királyra. 1. Ulászló azután a Szobi családnak adományozta 1440-ben, melynek kiterjedt birtokai voltak egész Nógrád megyében. Bár 1460-ban a Gácsi családnak is voltak itt földjei, 1507-ben Szobi Mihály adta át Werbőczy Istvánnak, miután a jogtudós a Szobi családból választott feleséget magának.

Az 1400-as évek vége felé az országos törvényhozásban élenjáró tisztviselők a koronára háramló birtokokat igyekeztek maguknak megszerezni, s rokonsági kötelékek létrehozásával megtartani. Nógrád megyében a legjelentősebb eredményeket Werbőczy István érte el, mikor kölcsönös öröklési szerződést kötött Szobi Mihállyal, kinek tulajdonában állt - számos más birtoka mellett - Alsópetény is. Így vált Werbőczy nógrádi nagybirtokossá, s a hagyomány szerint ide vonult vissza híres művének, a Tripartitumnak a megírására. Lévén, hogy - bárhogyan is változott a századok folyamán a megítélése - mégis ő a község múltjának legjelentősebb személyisége, külön fejezetben szólunk róla.

A török kor mérhetetlen pusztulást, megpróbáltatást hozott a vidék egyébként is szegény sorsú embereinek. Egy 1542-es összeírás Alsópetényben 12 portát, 15 puszta jobbágy telket és 15, szegénysége miatt adókedvezményben részesülő jobbágyot számolt. A két Petény az 1579. évi defter tanúsága szerint 12.200 akcse jövedelmet hozott a töröknek. Az itt élők fizikai nyomorúságát fokozta, hogy lelki vigaszt sem találhattak, hiszen a hódoltság időszakában a templomuk elpusztult. Borovszky még 1910-ben említi maradványait a falu határában.

A török után

A felszabadító tizenötéves háború újabb pusztítással tetézte a már-már elviselhetetlen nyomorúságot. Alsópetény népe szinte teljesen elpusztult. A török hódoltság időszaka viszonylag szabadabb teret engedett a protestáns tanok terjedésének Az újra erősödő katolikus egyház azonban támadást indított pozíciói visszaszerzésére. A Rákóczi szabadságharc idejére a viszálykodás megcsendesült ugyan, de 1711 után újra mindennapos volt az erőszakoskodás. A század elején még számbeli fölényben lévő protestáns érzelmű földesurak lutheránus szlovákok jobbágytelkeikre való betelepítésével igyekeztek visszaütni pótlandó a török kor alatt elpusztult, vagy elmenekült népességet. Így kerültek a környéken Ősagárdra, Nőtincsre, Felsőpeténybe evangélikus, Alsópeténybe viszont a földesúr vallása szerint katolikus szlovákok.

Az 1715. évi országos összeírás sajnos Alsópetény vonatkozásában csak csekély adatot tartalmaz, hiszen ebben az összeírásban nem szerepelnek a nemesség adatai. Alsópetény valamennyi jobbágya a nemesi birtokon, az úgynevezett curiális telkeken élt. Az összeírás szerinti jobbágycsaládfők nevei: Csery András bíró, Tóth Pál, Hankin Pál, Fedor György, Varga György, Balásko János, Kovács Márton.

A majd mindenben közös sorsú Felsőpetény adatainál viszont érdekes bejegyzésre bukkanhatunk: „a szőlőt 3-4 éve telepítették, terméséről, minőségéről még nincs tapasztalatuk” Nőtincsnél ez áll: a szőlőt két éve telepítették, termés még nincs. Az adatok azért fontosak a számunkra, mert minden bizonnyal ekkor telepítették a község életében a későbbiekben jelentős szerepet játszó alsópetényi szőlőt is. Az összeírásban olvashatunk a gazdálkodás egyéb jellemzőiről is: a kétnyomásos gazdálkodás során az elvetett vetőmag 4-5-szöröse terem meg. Főleg búzát, árpát és zabot termelnek.

1720-ban is nemes községként szerepel az összeírásban, adóköteles háztartások nélkül.
1740-ben az Osztroluczky és a Jeszenszky családok voltak a birtokosok. A század második felében telepedtek itt le a Gyurcsányiak, de több kisebb földbirtokos is élt ekkor a faluban.

Mária Terézia szabályozni kívánta az uralkodó, a földesurak és a jobbágyság viszonyát, amely azonban nem állt a főnemesség érdekében. Az uralkodónő 1767-ben megjelent úrbéri rendeletében valósította meg az országgyűlés ellenében is az elképzeléseit. A rendelet végrehajtásához azonban, a tényleges helyzet pontos felmérésére volt szükség. Ennek érdekében készült el az a kérdőív, amely a Kilenc Pont (Novem Puncta) néven vált ismertté. A kilenc kérdésre adott válasz - melyet az egész falu nevében a bíró és az esküdtek adtak - bepillantást enged sok tekintetben a XVIII. század végi falvak életébe. A Nógrád megyei felmérésre 1770-1771-ben került sor.

Az alsópetényi, szlovák nyelvű bevallásból, melyet Kovács János bíró, Oravecz András törvénybíró és Bander János, valamint Somor János esküdtek tettek, kiderül, hogy a települések a felmérést megelőzően a földesúrnak tett szolgáltatásokat szabályzó urbáriuma, vagy szerződése nem volt.

A földbirtokosok és a hozzájuk tartozó jobbágycsaládfők száma: báró Révay Kristóf 9, Gyurcsányi Ignác 15, Dobóczky László 4, Bacskády Pál 16, Podhorszky János 1. Összesen 45 jobbágy család.

A község kedvező adottságaira kérdező pontban a rendkívül tömör, szűkszavú válaszok is nagyon sokat elárulnak az alsópetényiek mindennapi életéről, munkájukról: “Épület- és tűzifa elegendő, szőlő van. Mészkő is van, melyből meszet égetnek, ezt eladják Az erdőben található fából bognárkodnak, a terméket Vácra szállítják. Malom és falusi kocsma van, melyért 12 Ft bért fizetnek” A hátrányos adottságok közt csak annyit írnak: “A zápor gyakran elrontja a földeket és réteket.” A további kérdések már a konkrét szolgáltatásokra kérdeznek rá. Ebből kiderül, hogy robotként fuvarmunkát végeznek, annyit, amennyit csak kér a földesúr, készpénzben és természetbeni ajándéknyújtásra az alábbiak szerint voltak kötelezve a jobbágyok:

Mindezeken felül a földesurat megilleti a mindenféle termény kilenced része.
A század vége felé érkezik birtokosként a Somogyi család, őket követték az Andreánszkyak, majd a Gyurcsányi család kihalása után a Prónayak.

Folytatódik a Látnivalók fejezetben
Végh József írása a Börzsönyi helikon közlésében nyomtatható formában itt megnyitható